Hórusz - Ozirisz és Ízisz fia

Az ég istennője Nut, egykor Rének, a mindenség urának a szerelmese volt. Nut hosszú ideig hűségesen kitartott Ré mellett, míg egy napon a föld istene - Geb, gyengéd szerelemmel nem közeledett hozzá, és akkor az égi Nut karjába zárta a földet. Nemsokára méhében hordta szerelmük gyümölcsét. Ám Ré a napisten, felfedte a titkot és rettentő haragjában iszonyú átokkal sújtotta a hűtlen asszonyt. Abban az időben az év 360 napból állt. Ré megtiltotta Nutnak, hogy a 360 nap bármelyikén világra hozza a gyermekét. Nut kétségbeesésében az istenek szószólójához, a holtak lelkének vezetőjéhez, Thot istenhez fordult, mert korábban Thot gyengédségének számtalan jelével halmozta el. Thot sokáig gondolkodott, mitévő legyen, mert tudta, hogy Ré átkán sem égi, sem földi hatalom nem változtathat. Hiszen ő az év minden napján bejárja útját és semmi sem marad rejtve előle, parancsának mindenki engedelmeskedik, mert ő az égiek és a földiek mindenható ura. Thot végül ravasz tervet eszelt ki.

Egy ízben a Holddal kockázott és játékát szerencse kísérte. Elnyerte a holdtól mindennapi fényének hetvened részét, s az így nyert fénnyel öt új napot alkotott, amelyeket hozzátett az esztendő háromszázhatvan napjához. Ezt az öt napot nem sújtotta Ré átka és Nut ekkor évről évre új gyermeknek adott életet. Az első évben megszülte Oziriszt, a következőben Széthet, majd egymás után Íziszt és Nephtüszt. Azóta halványabb a hold fénye a napénál. Amikor Nut első fia, Ozirisz megszületett, messze zengő hang hirdette a világnak: Megszületett a föld ura, a jóságos és hatalmas Ozirisz király! Múlt az idő. Ozirisz feleségül vette húgát, Íziszt, öccse, Széth pedig legfiatalabb húgukkal, Nephtüsszel lépett frigyre. A föld istene Geb, a fiának, Ozirisznek Alsó és Felső Egyiptomot adta örökül. Ozirisz elfoglalta a két birodalom trónusát és hatalmas, bölcs uralkodó vált belőle, hasonlóan a fényt árasztó naphoz, mely élettel ajándékozza meg a földet. Ozirisz megszilárdította országában az igazságot, bátorságát rettegte az ellenség. Birodalma határait messze kiterjesztette, uralkodása békét és jólétet teremtett, az embereket megtanította az istenek tiszteletére. Bevezette a földművelést és a tűz használatát. Egyiptom lakói tőle tanulták az első énekeket, a zenét, a művészeteket, megismertette velük a házasság intézményét és megszüntette a nép vad szokásait.

Ozirisz szavának nem csupán az emberek, hanem az istenek is híven engedelmeskedtek. Széth, egyre féltékenyebben nézte testvére növekvő hatalmát, de semmit nem tehetett ellene, mert Ízisz eszével és bűvös erejével őrködött férje biztonságán. Egy napon Ozirisz körútra indult Alsó és Felső Egyiptom tartományaiban, hogy megszemlélje, vajon mindenütt betartják e a törvényeit. Távollétében Széth igyekezett kezébe kaparintani a hatalmat, Ízisz azonban minden fortélyos kísérletét meghiúsította. Széth újabb és újabb cseleken törte fejét, végül sikerült is olyan haditervet kovácsolnia, amely bátyja vesztét okozta. Titokban pontos méretet vett Ozirisz testéről és a méretnek megfelelő, drágakövekkel ékesített, csodálatosan szép ládát készíttetett. Szövetségeséül megnyerte az etiópiai uralkodót Aszót, aki hetvenkét fegyverest bocsátott Széth rendelkezésére. A cselszövők pompás ünnepséget rendeztek Aszó udvarában és meghívták rá Oziriszt. Ízisz hiába intette férjét Oziriszt, a gonosz Széthtől, ő elfogadta a meghívást. Az ünnepség vidám hangulatban folyt, és amikor a jókedv a tetőfokára hágott, Széth előhozatta a díszes ládát. A vendégek nem győztek álmélkodni a remekművön. Széth felnyitotta és így szólt: Ezt a ládát annak ajándékozom, akinek a teste pontosan kitölti. A meghívottak egymás után igyekeztek elnyerni a drága ajándékot, de egyiknek sem sikerült. Most Ozirisz kísérletezett és íme teste teljesen betöltötte a pompás tárgyat. Nem kétséges, a láda téged illet - kiáltotta Széth! Szavára előrontottak rejtekhelyükből Aszó katonái és Oziriszre csapták a fedelet. A ládát erősen leszögezték és a Nílus vizébe süllyesztették.

Midőn Ízisz értesült, férje gyászos sorsáról, levágta egy hajfonatát, magára öltötte a siratóasszonyok ruháját és a fájdalomtól bomlott ésszel rohant ki palotájából, hogy felkutassa Ozirisz holttestét. Ízisz erdőt-mezőt, hegyet-völgyet bejárt, minden útjába kerülőt megkérdezett, mágikus hatalmával még az állatokat is szóra bírta, de hiába, senki sem tudta megmondani, hol nyugszik Ozirisz teste. Reményvesztetten bolyongott a Nílus partján, amikor egy nádas mellett játszadozó gyermekekre bukkant. A gyermekek elmondták az istennőnek, miként vetette Széth, a cinkosaival, az Ozirisz testét rejtő remekbe faragott ládát a Nílus habjai közé. Az igazságot ugyanis csak a gyermekek tudják és árulják el! Ozirisz díszes koporsója lassan úszott a tenger felé, de a folyó torkolata előtt megakadt egy hatalmas tamariszkuszfa gyökereiben. A csodálatos fa, e pillanattól fogva egyre terebélyesedett és a koporsó idővel belenőtt a vaskos törzsébe. Ízisz most útnak indult, hogy felkutassa a különös tamariszkuszt, a fának azonban nyomát sem találta. A delta vidékének lakosai elmondták, hogy volt egy óriási tamariszkuszfa a folyóparton, de azt Büblosz királya - aki a Nílus partján sétálva, megpillantotta a gyönyörű fát - nemrég kivágatta, és épülő palotájához oszlopot faragatott belőle. Így Ozirisz testét a Bübloszi király palotájának oszlopa zárta magában. Ízisz habozás nélkül Bübloszba sietett és a palotához közel, egy árnyas szökőkút kövén megpihent. Ebből a kútból merítettek vizet a királyné szolgálói.

Akik barátságosan szóba elegyedtek a szépséges ismeretlennel, azaz Ízisszel, aki hálából elborította a hajukat, a belőle áradó isteni illattal. A szolgálók elbeszélték találkozásukat úrnőjüknek, a királynéban felébredt a vágy, hogy ő is megismerje a bánatos idegent. Nyomban magához hívatta és rábízta az egyik kicsiny herceg gondozását, így az istennő, Büblosz királyának házában maradt. Annyira megkedvelte a csecsemő herceget, hogy keble helyett, isteni ujjából táplálta és azért, hogy a kicsi herceget halhatatlanná tegye, éjjelente, amikor a palota lakói pihentek, parázs fölé tartotta. Ezután pedig fecske alakot öltött magára és pirkadásig gyászos vijjogással röpdöste körül az oszlopot, mely magában rejtette Ozirisz holttestét. A király palotájában csakhamar híre ment az idegen különös viselkedésének. A hír a királyné fülébe is eljutott és elhatározta végére jár a mendemondának, és egy este megbújt a terem egyik sötét sarkában, hogy kikémlelje a herceg dajkájának a szokását. Mint minden éjjel, Ízisz most is megvárta, amíg a palota elcsendesül. Ekkor bereteszelte a terem ajtaját, hasábfákat hajított a tűzre és a lángok kihunytával a királyi gyermeket a parázs fölé tartotta. Az anya dermedten figyelte a történteket, de amikor magzatát a parázs felett látta, nem bírta tovább, sikoltozva rohant elő rejtekéből, kiragadta fiát tűzből és az elősiető szolgák előtt vonta felelősségre az idegen dajkát.

Ízisz így válaszolt: ó, te balga, meggondolatlan beavatkozásoddal elraboltad a fiad halhatatlanságát! Tudd meg, én Nut leánya, Ízisz istennő vagyok, megszerettem a gyermekedet, és elhatároztam, hogy az istenek közé emelem. De most már nem tehetem. Azért kerestem fel palotádat, mert urad kivágatta azt a tamariszkuszfát, amely a férjem koporsóját zárja magába. Az ebből faragott oszlopban nyugszik a jóságos és hatalmas Ozirisz, akit tulajdon fivére gyilkolt meg galádul. Te is asszony vagy, királyné! Ezért kérlek, járj közbe uradnál, adja nekem azt az oszlopot, amely az imádott testet rejti! Büblosz királya eleget tett felesége kérésének és az oszlopban valóban megtalálták az Oziriszt rejtő díszes ládát, melyet hajóra tettek és a Níluson visszahajóztak Ízisz palotájába. Az istennő a ládát a mocsárba rejtette, nehogy Széth újra rátaláljon és megsemmisítse. Széth értesült Ízisz utazásáról és csakhamar tudomására jutott az is, hogy bátyja holtteste visszaérkezett Egyiptom földjére. Féltékenysége és gyűlölete újra felébredt, a halott Ozirisz jelenlétét sem bírta elviselni. Vad elszántsággal fogott a koporsó felkutatásához, de bűnös igyekezete sokáig eredménytelen maradt, mígnem a véletlen a segítségére sietett. Egy alkalommal a Nílus mentén vadászgatott., és nyila elől egy popmás tigris a nádasba menekült, s ő üldözőbe vette. Késő estig törtetett a vad nyomában, s már alig tapogatózott a sötétben, amikor a felhők közül hirtelen előbújt a hold és felcsillant előtte valamilyen fémes tárgy és Széth, közelebb lépve, megpillantotta az ismerős ládát, melyet Ízisz, urának féltett testével, a szigeten lévő nádasba rejtett.

Nut fiát vak düh kerítette hatalmába, nekiesett a koporsónak, felfeszítette a fedelét és Ozirisz holttestét tizennégy darabra vágta, s a darabokat, hogy soha senki ne bukkanjon azok nyomára, szétszórta a Nílusba, a mocsárba és távoli földeken. Amint Ízisz meghallotta Széth újabb galád tettének hírét, ismét gyászruhát öltött, mintha csak most vesztette volna el imádott urát. Segítségül hívta húgát, Nephtüszt, aki magával hozta sakálfejű fiát, Anubiszt is. Együtt indultak el a jóságos istenkirály szétszórt maradványainak megkeresésére. Olyan nagy kitartással és elszántsággal kutatták át a vidéket, hogy végül egy kivételével minden darabját összeszedték, csak Ozirisz nemzőszerve hiányzott, az a Nílusban maradt, és egy mohó hal elnyelte. Ízisz végtelen türelemmel illesztette egymáshoz hitvese testének darabkáit, s az elveszett részecske helyére újat alkotott. Midőn Ozirisz újra előtte feküdt, behintette varázsos erejű folyadékkal, majd bűvös igéket mormolt, s íme a nagy király ismét életre kélt. Ízisz gyengéd szerelemmel borult Ozirisz testére, vele töltötte az éjszakát és egyesülésekből fiú fogant, Hórusz, a dicső napgyermek. Ozirisz azonban nem maradhatott tovább az élők birodalmában, ő csak azért támadt fel rövid időre, hogy halhatatlan utódját, Hóruszt, megnemezze, akinek aztán Ízisz életet adott. Ozirisznek távoznia kellett a holtak országába, de az istenek nem feledkeztek meg jóságáról és igazságosságáról és őt tették meg a holtak birodalmának, Amentinek a fejedelmévé, és az eltávozottak lelkének igazságos bírájává.

Ízisz, illő sírhelyet készített a tetemnek. melyet Nepthüsz és Anubisz bebalzsamoztak, vászonszalagokba csavartak, hogy a test megtisztultan induljon túlvilági útjára. Ízisz ezután a Nílus deltájának rejtett zugába vonult, hogy születendő gyermekét elrejtse gonosz nagybátyjának bosszúja elől. Áthatolhatatlan mocsaraktól védett szigeten szülte meg Hóruszt - Ozirisz örökösét és a gyermeket felnövekedéséig varázstudományával óvta a gyilkos mesterkedések ellen. Amikor Hórusz erőteljes ifjúvá serdült, az alsó világ fejedelme Ozirisz, meglátogatta. És felszólította, álljon véres bosszút a rajta és anyján elkövetett gaztettekért, foglalja el Alsó és Felső Egyiptom trónusát, hogy az igazság diadalmaskodjék a gonosz felett. Hórusz szövetségeseket keresett. Nepthüsz, Széth felesége meggyűlölte urát bűnei miatt és fiával, Anubisszal együtt nyomban Hórusz pártjára állt. Nagy sereget toboroztak és harcba indultak a sötétség ellen. Széth nem tért ki a küzdelem elől, mert azt gondolta, ha Ozirisz utódját is megsemmisíti, akkor háboríthatatlanul birtokolhatja a két birodalom királyi székét. De az ádáz küzdelemben az istenek Hórusz mellé álltak, akinek sikerült legyőznie Széth seregét. Hórusz üldözőbe vette Széthet és elkezdődött a két isten vad párviadala. Széth kitépte, Hórusz szemét, ő viszont lemetszette Széth nemzőszervét, aki a férfiasságának elvesztésével örökre lemondhatott a földi uralkodás reményéről. Végül Hórusz a kitépett szemét, a mindenség urának Rének, ajánlotta fel. Ré felvitte azt a mennyboltra és megalkotta vele a napkorongot. Amíg Hórusz bölcsen és igazságosan uralkodott itt alant, addig a szeme életadóan sugárzott a magasból az élőkre.

(Cikkem alapjául - Dobrovits Aladár, Kákosy László és Román József  feldolgozásában készült, Ó Egyiptomi Mítoszok szolgált) 

 Elérhetőség:

1181 Budapest, Havanna u.

Bejelentkezés: +36-20-344-1742, e mail: bejelentkezes@horusz-josda.hu

vissza / ugrás a lap tetejére