 |
Ozirisz és Ízisz fia - Hórusz
Az
ég istennője,
Nut egykor Ré szerelmese volt. Nut hosszú ideig hűségesen
kitartott a mindenség ura mellett, míg egy napon a föld istene, Geb
gyengéd szerelemmel nem közeledett hozzá. Az égi Nut karjába zárta a
földet. Nemsokára méhében hordta szerelmük gyümölcsét. Ám Ré, a
napisten felfedte a titkot és rettentő
haragjában iszonyú átokkal sújtotta a hűtlen
asszonyt. Abban az időben
az év 360 napból állt. Ré megtiltotta Nutnak, hogy a 360 nap
bármelyikén világra hozza a gyermekét. Nut kétségbeesésében az
istenek szószólójához, a holtak lelkének vezetőjéhez,
Thot istenhez fordult, hiszen korábban Thot gyengédségének számtalan
jelével halmozta el. Thot sokáig gondolkodott, mitévő
legyen, mert tudta, hogy Ré szaván sem égi, sem földi hatalom nem
változtathat. A napisten az év minden napján bejárta útját és semmi
sem maradt rejtve előle.
Parancsának mindenki engedelmeskedik, hiszen ő
az égiek és a földiek mindenható ura. Thot végül ravasz tervet
eszelt ki.
Egy ízben a Holddal kockázott
és játékát szerencse kísérte. Elnyerte a holdtól mindennapi fényének
hetvened részét, s az így nyert fénnyel öt új napot alkotott,
amelyeket hozzátett az esztendő
háromszázhatvan napjához. Ezt az öt napot nem sújtotta Ré átka és
Nut ekkor évről
évre új gyermeknek adott életet. Az első
évben megszülte Oziriszt, a következőben
Széthet, majd egymás után Íziszt és Nephtüszt. Azóta halványabb a
Hold fénye a Napénál. Amikor Nut első
fia, Ozirisz megszületett, messze zengő
hang hirdette a világnak: Megszületett a föld ura, a jóságos és
hatalmas Ozirisz király! Múlt az idő.
Ozirisz feleségül vette húgát, Íziszt, öccse, Széth pedig
legfiatalabb húgukkal, Nephtüsszel lépett frigyre. A föld istene,
Geb fiának, Ozirisz Alsó - és Felső
- Egyiptomot adta örökül. Ozirisz elfoglalta a két birodalom
trónusát és hatalmas, bölcs uralkodó vált belőle,
hasonlóan a fényt árasztó naphoz, mely élettel ajándékozza meg a
földet. Ozirisz megszilárdította országában az igazságot, bátorságát
rettegte az ellenség. Birodalma határait messze kiterjesztette,
uralkodása békét és jólétet teremtett. Az embereket megtanította az
istenek tiszteletére. Bevezette a földművelést,
a tűz
használatát. Egyiptom lakói tőle
tanulták az első
énekeket, a zenét, a művészeteket,
megismertette a házasság intézményét és megszüntette a nép vad
szokásait.
Ozirisz szavának nem csupán az
emberek, hanem az istenek is híven engedelmeskedtek. Széth egyre
féltékenyebben nézte testvére növekvő
hatalmát, de semmit nem tehetett ellene, mert Ízisz eszével és bűvös
erejével őrködött
férje biztonságán. Egy napon Ozirisz körútra indult Alsó és
Felső
Egyiptom tartományaiban, hogy megszemlélje, vajon mindenütt
betartják e a törvényeit. Távollétében Széth igyekezett kezébe
kaparintani a hatalmat, Ízisz azonban minden fortélyos kísérletét
meghiúsította. Széth egyre újabb cseleken törte fejét, végül is
sikerült olyan haditervet kovácsolnia, mely bátyja vesztét okozta.
Titokban pontos méretet vett Ozirisz testéről
és a méretnek megfelelő,
drágakövekkel ékesített, csodálatosan szép ládát készíttetett.
Szövetségeséül megnyerte az etiópiai uralkodót. Aszó hetvenkét
fegyverest bocsátott Széth rendelkezésére. A cselszövők
pompás ünnepséget rendeztek Aszó udvarában és meghívták rá Oziriszt.
Ízisz hiába intette férjét a gonosz Széthtől,
Ozirisz elfogadta a meghívást. Az ünnepség vidám hangulatban folyt.
Amikor a jókedv a tetőfokára
hágott, Széth előhozatta
a díszes ládát. A vendégek nem győztek
álmélkodni a remekművön.
Széth felnyitotta és így szólt: Ezt a ládát annak ajándékozom,
akinek a teste pontosan kitölti. A meghívottak egymás után
igyekeztek elnyerni a drága ajándékot, de egyiknek sem sikerült.
Most Ozirisz kísérletezett és íme teste teljesen betöltötte a pompás
tárgyat. Nem kétséges, a láda téged illet! - kiáltotta Széth.
Szavára előrontottak
rejtekhelyükből
az összeesküvők,
Oziriszre csapták a fedelet. A ládát erősen
leszögezték és a Nílus vizébe süllyesztették.
Midőn
Ízisz férje gyászos sorsáról értesült, levágta egy hajfonatát,
magára öltötte a siratóasszonyok ruháját és a fájdalomtól bomlott
ésszel rohant ki palotájából, hogy felkutassa Ozirisz holttestét.
Ízisz erdőt-mezőt,
hegyet-völgyet bejárt, minden útjába kerülőt
megkérdezett, mágikus hatalmával még az állatokat is szóra bírta, de
hiába, senki sem tudta megmondani, hol nyugszik Ozirisz teste.
Reményvesztetten bolyongott a Nílus partján, amikor egy nádas
mellett játszadozó gyermekekre bukkant. A gyermekek elmondták az
istennőnek,
miként vetette Széth cinkosaival az Ozirisz testét rejtő
remekbe faragott ládát a Nílus habjai közé. Az igazságot ugyanis
csak a gyermekek tudják és árulják el! Ozirisz díszes koporsója
lassan úszott a tenger felé, de a folyó torkolata előtt
megakadt egy hatalmas tamariszkuszfa gyökereiben. A csodálatos fa e
pillanattól fogva egyre terebélyesedett és a koporsó idővel
belenőtt
a vaskos törzsébe. Ízisz most útnak indult, hogy felkutassa a
különös tamariszkuszt, a fának azonban nyomát sem találta. A delta
vidékének lakosai elmondták, hogy volt egy óriási tamariszkusz a
folyóparton, de azt Büblosz királya nemrégen kivágatta. A király, a
Nílus partján sétálva, megpillantotta a gyönyörű
fát és épülő
palotájához oszlopot faragatott belőle.
Ozirisz testét tehát a Bübloszi király palotájának oszlopa zárta
magában. Ízisz habozás nélkül Bübloszba sietett és a király
palotájához közel egy árnyas szökőkút
kövén megpihent. Ebből
a kútból merítettek vizet a királyné szolgálói.
Barátságosan szóba elegyedtek a
szépséges ismeretlennel. Ízisz hálából elborította hajukat a belőle
áradó isteni illattal. A szolgálók elbeszélték találkozásukat úrnőjüknek.
A királynéban felébredt a vágy, hogy ő
is megismerje a bánatos idegent. Nyomban magához hívatta és rábízta
az egyik kicsiny herceg gondozását. Az istennő
Büblosz királyának házában maradt. Annyira megkedvelte a hercegi
csecsemőt,
hogy keble helyett isteni ujjából táplálta és hogy a kicsiny
halandót halhatatlanná tegye, éjjelente, amikor a palota lakói
pihentek, parázs fölé tartotta. Ezután pedig fecske alakját öltötte
magára és pirkadásig gyászos vijjogással röpdöste körül az oszlopot,
mely magában rejtette Ozirisz holttestét. A király palotájában
csakhamar híre ment az idegen különös viselkedésének. A hír a
királyné fülébe is eljutott és elhatározta végére jár a
mendemondának. Egy este megbújt a terem egyik sötét sarkában, hogy
kikémlelje a herceg dajkájának mozdulatait. Mint minden éjjel, Ízisz
most is megvárta, amíg a palota elcsendesül. Ekkor bereteszelte a
terem ajtaját, hasábfákat hajított a tűzre
és a lángok kihunytával a királyi gyermeket a parázs fölé tartotta.
Az anya dermedten figyelte a történteket, de amikor magzatát a
parázs felett látta, nem bírta tovább, sikoltozva rohant elő
rejtekéből,
kiragadta fiát tűzből
és az elősiető
szolgák előtt
vonta felelősségre
az idegen dajkát.
Ízisz így válaszolt:Ó, te balga!
Meggondolatlan beavatkozásoddal elraboltad fiad halhatatlanságát!
Tudd meg, én Nut leánya, Ízisz istennő
vagyok. Gyermekedet megszerettem, és elhatároztam, hogy az istenek
közé emelem. De most már nem tehetem. Azért kerestem fel palotádat,
mert urad kivágatta azt a tamariszkuszfa törzset, amely a férjem
koporsóját zárja magába. Ebben a faragott oszlopban nyugszik a
jóságos és hatalmas Ozirisz, akit tulajdon fivére gyilkolt meg
galádul. Te is asszony vagy, királyné, kérlek, járj közbe uradnál,
adja nekem azt az oszlopot, amely az imádott testet rejti! Büblosz
királya eleget tett felesége kérésének. Az oszlopban valóban
megtalálták Ozirisz díszes ládáját. Ozirisz koporsóját hajóra tették
és a Níluson visszahajóztak Ízisz palotájába. Az istennő
a ládát a mocsárba rejtette, nehogy Széth újra rátaláljon és
megsemmisítse. Széth értesült Ízisz utazásáról és csakhamar
tudomására jutott az is, hogy bátyja holtteste visszaérkezett
Egyiptom földjére. Féltékenysége és gyűlölete
újra felébredt, a halott Ozirisz jelenlétét sem bírta elviselni. Vad
elszántsággal fogott a koporsó felkutatásához, de bűnös
igyekezete eredménytelen maradt. Végül a véletlen sietett
segítségére. Egy alkalommal a Nílus mentén vadászgatott. Nyila elől
egy popmás tigris a nádasba menekült, s ő
üldözőbe
vette. Késő
estig törtetett a vad nyomában, s már alig tapogatózott a sötétben,
amikor a felhők
közül hirtelen előbújt
a hold és felcsillantott előtte
valamilyen fémes tárgyat. Közelebb lépve Széth megpillantotta az
ismerős
ládát.
Ízisz e nádas szigetre rejtette urának
féltett testét. Nut fiát vak düh kerítette hatalmába, nekiesett a
koporsónak, felfeszítette fedelét és Ozirisz holttestét tizennégy
darabra vágta; s hogy soha senki nyomára ne bukkanjon - a darabokat
szétszórta a Nílus vizében, a mocsárban és a távoli földeken. Amint
Ízisz meghallotta Széth újabb galád tettének hírét, ismét gyászruhát
öltött, mintha csak most vesztette volna el imádott urát. Segítségül
hívta húgát, Nephtüszt és az magával hozta sakálfejű
fiát, Anubiszt is. Együtt indultak el a jóságos istenkirály
szétszórt maradványainak megkeresésére. Olyan nagy kitartással és
elszántsággal kutatták át a vidéket, hogy végül egy kivételével
minden darabját összeszedték. Csak Ozirisz nemzőszerve
hiányzott, az a Nílusban maradt, egy mohó hal elnyelte. Ízisz
végtelen türelemmel illesztette egymáshoz hitvese testének
darabkáit, s az elveszett részecske helyére újat alkotott. Midőn
Ozirisz újra előtte
feküdt, behintette varázsos erejű
folyadékkal, majd bűvös
igéket mormolt, s íme a nagy király ismét életre kélt. Ízisz gyengéd
szerelemmel borult Ozirisz testére, vele töltötte az éjszakát és
egyesülésekből
fiú fogant, Hórusz, a dicső
napgyermek. Ozirisz azonban nem maradhatott tovább az élők
birodalmában. Csak azért támadt fel rövid időre,
hogy halhatatlan utódjának életet adjon. Távoznia kellett a holtak
országába, de az istenek nem feledkeztek meg jóságáról és
igazságosságáról. Őt
tették meg a holtak birodalmának, Amentinek a fejedelmévé, az
eltávozottak lelkének igazságos bírájává.
Ízisz illő
sírhelyet készített a tetemnek. Nepthüsz és Anubisz bebalzsamozták,
vászonszalagokba csavarták, hogy a test megtisztultan induljon
túlvilági útjára. Ízisz ezután a Nílus deltájának rejtett zugába
vonult, hogy születendő
gyermekét elrejtse gonosz nagybátyjának bosszúja elől.
Áthatolhatatlan mocsaraktól védett szigeten szülte meg Ozirisz
örökösét. A gyermeket felnövekedéséig varázstudományával óvta a
gyilkos mesterkedések ellen. Amikor Hórusz erőteljes
ifjúvá serdült, az alsó világ fejedelme, Ozirisz meglátogatta.
Felszólította, álljon véres bosszút a rajta és anyján elkövetett
gaztettekért, foglalja el Alsó és Felső
Egyiptom trónusát, hogy az igazság diadalmaskodjék a gonosz felett.
Hórusz szövetségeseket keresett. Nepthüsz, Széth felesége meggyűlölte
urát bűnei
miatt és fiával, Anubisszal együtt nyomban Hórusz pártjára állt.
Nagy sereget toboroztak és harcba indultak a sötétség ellen. Széth
nem tért ki a küzdelem elől,
mert azt gondolta, hogy ha Ozirisz utódját is megsemmisíti,
háboríthatatlanul birtokolhatja a két birodalom királyi székét. De
az ádáz küzdelemben az istenek Hórusz mellé álltak és sikerült legyőznie
Széth seregét. Hórusz üldözőbe
vette Széthet és elkezdődött
a két isten vad párviadala. Széth kitépte Hórusz szemét, Ozirisz fia
viszont lemetszette Széth nemzőszervét.
Férfiasságának elvesztésével Széth örökre lemondhatott a földi
uralkodás reményéről.
Hórusz a kitépett szemét a mindenség urának, Rének ajánlotta fel. Ré
felvitte a mennyboltra és megalkotta vele a napkorongot. Amíg Hórusz
bölcsen és igazságosan uralkodott itt alant, szeme életadóan
sugárzott a magasból az élőkre.
(A cikk alapjául - Dobrovits Aladár, Kákosy László és Román József
feldolgozása alapján készült Ó Egyiptomi Mítoszok szolgált)
Elérhetőség:
1181 Budapest,
Havanna u.
Bejelentkezés:
+36-20-344-1742
vissza /
ugrás a lap
tetejére
|
 |