Ozirisz és Ízisz fia - Hórusz

Az ég istennője, Nut egykor Ré szerelmese volt. Nut hosszú ideig hűségesen kitartott a mindenség ura mellett, míg egy napon a föld istene, Geb gyengéd szerelemmel nem közeledett hozzá. Az égi Nut karjába zárta a földet. Nemsokára méhében hordta szerelmük gyümölcsét. Ám Ré, a napisten felfedte a titkot és rettentő haragjában iszonyú átokkal sújtotta a hűtlen asszonyt. Abban az időben az év 360 napból állt. Ré megtiltotta Nutnak, hogy a 360 nap bármelyikén világra hozza a gyermekét. Nut kétségbeesésében az istenek szószólójához, a holtak lelkének vezetőjéhez, Thot istenhez fordult, hiszen korábban Thot gyengédségének számtalan jelével halmozta el. Thot sokáig gondolkodott, mitévő legyen, mert tudta, hogy Ré szaván sem égi, sem földi hatalom nem változtathat. A napisten az év minden napján bejárta útját és semmi sem maradt rejtve előle. Parancsának mindenki engedelmeskedik, hiszen ő az égiek és a földiek mindenható ura. Thot végül ravasz tervet eszelt ki.

Egy ízben a Holddal kockázott és játékát szerencse kísérte. Elnyerte a holdtól mindennapi fényének hetvened részét, s az így nyert fénnyel öt új napot alkotott, amelyeket hozzátett az esztendő háromszázhatvan napjához. Ezt az öt napot nem sújtotta Ré átka és Nut ekkor évről évre új gyermeknek adott életet. Az első évben megszülte Oziriszt, a következőben Széthet, majd egymás után Íziszt és Nephtüszt. Azóta halványabb a Hold fénye a Napénál. Amikor Nut első fia, Ozirisz megszületett, messze zengő hang hirdette a világnak: Megszületett a föld ura, a jóságos és hatalmas Ozirisz király! Múlt az idő. Ozirisz feleségül vette húgát, Íziszt, öccse, Széth pedig legfiatalabb húgukkal, Nephtüsszel lépett frigyre. A föld istene, Geb fiának, Ozirisz Alsó - és Felső - Egyiptomot adta örökül. Ozirisz elfoglalta a két birodalom trónusát és hatalmas, bölcs uralkodó vált belőle, hasonlóan a fényt árasztó naphoz, mely élettel ajándékozza meg a földet. Ozirisz megszilárdította országában az igazságot, bátorságát rettegte az ellenség. Birodalma határait messze kiterjesztette, uralkodása békét és jólétet teremtett. Az embereket megtanította az istenek tiszteletére. Bevezette a földművelést, a tűz használatát. Egyiptom lakói tőle tanulták az első énekeket, a zenét, a művészeteket, megismertette a házasság intézményét és megszüntette a nép vad szokásait.

Ozirisz szavának nem csupán az emberek, hanem az istenek is híven engedelmeskedtek. Széth egyre féltékenyebben nézte testvére növekvő hatalmát, de semmit nem tehetett ellene, mert Ízisz eszével és bűvös erejével őrködött férje biztonságán. Egy napon Ozirisz körútra indult Alsó és Felső Egyiptom tartományaiban, hogy megszemlélje, vajon mindenütt betartják e a törvényeit. Távollétében Széth igyekezett kezébe kaparintani a hatalmat, Ízisz azonban minden fortélyos kísérletét meghiúsította. Széth egyre újabb cseleken törte fejét, végül is sikerült olyan haditervet kovácsolnia, mely bátyja vesztét okozta. Titokban pontos méretet vett Ozirisz testéről és a méretnek megfelelő, drágakövekkel ékesített, csodálatosan szép ládát készíttetett. Szövetségeséül megnyerte az etiópiai uralkodót. Aszó hetvenkét fegyverest bocsátott Széth rendelkezésére. A cselszövők pompás ünnepséget rendeztek Aszó udvarában és meghívták rá Oziriszt. Ízisz hiába intette férjét a gonosz Széthtől, Ozirisz elfogadta a meghívást. Az ünnepség vidám hangulatban folyt. Amikor a jókedv a tetőfokára hágott, Széth előhozatta a díszes ládát. A vendégek nem győztek álmélkodni a remekművön. Széth felnyitotta és így szólt: Ezt a ládát annak ajándékozom, akinek a teste pontosan kitölti. A meghívottak egymás után igyekeztek elnyerni a drága ajándékot, de egyiknek sem sikerült. Most Ozirisz kísérletezett és íme teste teljesen betöltötte a pompás tárgyat. Nem kétséges, a láda téged illet! - kiáltotta Széth. Szavára előrontottak rejtekhelyükből az összeesküvők, Oziriszre csapták a fedelet. A ládát erősen leszögezték és a Nílus vizébe süllyesztették.

Midőn Ízisz férje gyászos sorsáról értesült, levágta egy hajfonatát, magára öltötte a siratóasszonyok ruháját és a fájdalomtól bomlott ésszel rohant ki palotájából, hogy felkutassa Ozirisz holttestét. Ízisz erdőt-mezőt, hegyet-völgyet bejárt, minden útjába kerülőt megkérdezett, mágikus hatalmával még az állatokat is szóra bírta, de hiába, senki sem tudta megmondani, hol nyugszik Ozirisz teste. Reményvesztetten bolyongott a Nílus partján, amikor egy nádas mellett játszadozó gyermekekre bukkant. A gyermekek elmondták az istennőnek, miként vetette Széth cinkosaival az Ozirisz testét rejtő remekbe faragott ládát a Nílus habjai közé. Az igazságot ugyanis csak a gyermekek tudják és árulják el! Ozirisz díszes koporsója lassan úszott a tenger felé, de a folyó torkolata előtt megakadt egy hatalmas tamariszkuszfa gyökereiben. A csodálatos fa e pillanattól fogva egyre terebélyesedett és a koporsó idővel belenőtt a vaskos törzsébe. Ízisz most útnak indult, hogy felkutassa a különös tamariszkuszt, a fának azonban nyomát sem találta. A delta vidékének lakosai elmondták, hogy volt egy óriási tamariszkusz a folyóparton, de azt Büblosz királya nemrégen kivágatta. A király, a Nílus partján sétálva, megpillantotta a gyönyörű fát és épülő palotájához oszlopot faragatott belőle. Ozirisz testét tehát a Bübloszi király palotájának oszlopa zárta magában. Ízisz habozás nélkül Bübloszba sietett és a király palotájához közel egy árnyas szökőkút kövén megpihent. Ebből a kútból merítettek vizet a királyné szolgálói.

Barátságosan szóba elegyedtek a szépséges ismeretlennel. Ízisz hálából elborította hajukat a belőle áradó isteni illattal. A szolgálók elbeszélték találkozásukat úrnőjüknek. A királynéban felébredt a vágy, hogy ő is megismerje a bánatos idegent. Nyomban magához hívatta és rábízta az egyik kicsiny herceg gondozását. Az istennő Büblosz királyának házában maradt. Annyira megkedvelte a hercegi csecsemőt, hogy keble helyett isteni ujjából táplálta és hogy a kicsiny halandót halhatatlanná tegye, éjjelente, amikor a palota lakói pihentek, parázs fölé tartotta. Ezután pedig fecske alakját öltötte magára és pirkadásig gyászos vijjogással röpdöste körül az oszlopot, mely magában rejtette Ozirisz holttestét. A király palotájában csakhamar híre ment az idegen különös viselkedésének. A hír a királyné fülébe is eljutott és elhatározta végére jár a mendemondának. Egy este megbújt a terem egyik sötét sarkában, hogy kikémlelje a herceg dajkájának mozdulatait. Mint minden éjjel, Ízisz most is megvárta, amíg a palota elcsendesül. Ekkor bereteszelte a terem ajtaját, hasábfákat hajított a tűzre és a lángok kihunytával a királyi gyermeket a parázs fölé tartotta. Az anya dermedten figyelte a történteket, de amikor magzatát a parázs felett látta, nem bírta tovább, sikoltozva rohant elő rejtekéből, kiragadta fiát tűzből és az elősiető szolgák előtt vonta felelősségre az idegen dajkát.

Ízisz így válaszolt:Ó, te balga! Meggondolatlan beavatkozásoddal elraboltad fiad halhatatlanságát! Tudd meg, én Nut leánya, Ízisz istennő vagyok. Gyermekedet megszerettem, és elhatároztam, hogy az istenek közé emelem. De most már nem tehetem. Azért kerestem fel palotádat, mert urad kivágatta azt a tamariszkuszfa törzset, amely a férjem koporsóját zárja magába. Ebben a faragott oszlopban nyugszik a jóságos és hatalmas Ozirisz, akit tulajdon fivére gyilkolt meg galádul. Te is asszony vagy, királyné, kérlek, járj közbe uradnál, adja nekem azt az oszlopot, amely az imádott testet rejti! Büblosz királya eleget tett felesége kérésének. Az oszlopban valóban megtalálták Ozirisz díszes ládáját. Ozirisz koporsóját hajóra tették és a Níluson visszahajóztak Ízisz palotájába. Az istennő a ládát a mocsárba rejtette, nehogy Széth újra rátaláljon és megsemmisítse. Széth értesült Ízisz utazásáról és csakhamar tudomására jutott az is, hogy bátyja holtteste visszaérkezett Egyiptom földjére. Féltékenysége és gyűlölete újra felébredt, a halott Ozirisz jelenlétét sem bírta elviselni. Vad elszántsággal fogott a koporsó felkutatásához, de bűnös igyekezete eredménytelen maradt. Végül a véletlen sietett segítségére. Egy alkalommal a Nílus mentén vadászgatott. Nyila elől egy popmás tigris a nádasba menekült, s ő üldözőbe vette. Késő estig törtetett a vad nyomában, s már alig tapogatózott a sötétben, amikor a felhők közül hirtelen előbújt a hold és felcsillantott előtte valamilyen fémes tárgyat. Közelebb lépve Széth megpillantotta az ismerős ládát.

Ízisz e nádas szigetre rejtette urának féltett testét. Nut fiát vak düh kerítette hatalmába, nekiesett a koporsónak, felfeszítette fedelét és Ozirisz holttestét tizennégy darabra vágta; s hogy soha senki nyomára ne bukkanjon - a darabokat szétszórta a Nílus vizében, a mocsárban és a távoli földeken. Amint Ízisz meghallotta Széth újabb galád tettének hírét, ismét gyászruhát öltött, mintha csak most vesztette volna el imádott urát. Segítségül hívta húgát, Nephtüszt és az magával hozta sakálfejű fiát, Anubiszt is. Együtt indultak el a jóságos istenkirály szétszórt maradványainak megkeresésére. Olyan nagy kitartással és elszántsággal kutatták át a vidéket, hogy végül egy kivételével minden darabját összeszedték. Csak Ozirisz nemzőszerve hiányzott, az a Nílusban maradt, egy mohó hal elnyelte. Ízisz végtelen türelemmel illesztette egymáshoz hitvese testének darabkáit, s az elveszett részecske helyére újat alkotott. Midőn Ozirisz újra előtte feküdt, behintette varázsos erejű folyadékkal, majd bűvös igéket mormolt, s íme a nagy király ismét életre kélt. Ízisz gyengéd szerelemmel borult Ozirisz testére, vele töltötte az éjszakát és egyesülésekből fiú fogant, Hórusz, a dicső napgyermek. Ozirisz azonban nem maradhatott tovább az élők birodalmában. Csak azért támadt fel rövid időre, hogy halhatatlan utódjának életet adjon. Távoznia kellett a holtak országába, de az istenek nem feledkeztek meg jóságáról és igazságosságáról. Őt tették meg a holtak birodalmának, Amentinek a fejedelmévé, az eltávozottak lelkének igazságos bírájává.

Ízisz illő sírhelyet készített a tetemnek. Nepthüsz és Anubisz bebalzsamozták, vászonszalagokba csavarták, hogy a test megtisztultan induljon túlvilági útjára. Ízisz ezután a Nílus deltájának rejtett zugába vonult, hogy születendő gyermekét elrejtse gonosz nagybátyjának bosszúja elől. Áthatolhatatlan mocsaraktól védett szigeten szülte meg Ozirisz örökösét. A gyermeket felnövekedéséig varázstudományával óvta a gyilkos mesterkedések ellen. Amikor Hórusz erőteljes ifjúvá serdült, az alsó világ fejedelme, Ozirisz meglátogatta. Felszólította, álljon véres bosszút a rajta és anyján elkövetett gaztettekért, foglalja el Alsó és Felső Egyiptom trónusát, hogy az igazság diadalmaskodjék a gonosz felett. Hórusz szövetségeseket keresett. Nepthüsz, Széth felesége meggyűlölte urát bűnei miatt és fiával, Anubisszal együtt nyomban Hórusz pártjára állt. Nagy sereget toboroztak és harcba indultak a sötétség ellen. Széth nem tért ki a küzdelem elől, mert azt gondolta, hogy ha Ozirisz utódját is megsemmisíti, háboríthatatlanul birtokolhatja a két birodalom királyi székét. De az ádáz küzdelemben az istenek Hórusz mellé álltak és sikerült legyőznie Széth seregét. Hórusz üldözőbe vette Széthet és elkezdődött a két isten vad párviadala. Széth kitépte Hórusz szemét, Ozirisz fia viszont lemetszette Széth nemzőszervét. Férfiasságának elvesztésével Széth örökre lemondhatott a földi uralkodás reményéről. Hórusz a kitépett szemét a mindenség urának, Rének ajánlotta fel. Ré felvitte a mennyboltra és megalkotta vele a napkorongot. Amíg Hórusz bölcsen és igazságosan uralkodott itt alant, szeme életadóan sugárzott a magasból az élőkre.

(A cikk alapjául - Dobrovits Aladár, Kákosy László és Román József  feldolgozása alapján készült Ó Egyiptomi Mítoszok szolgált) 

 Elérhetőség:

1181 Budapest, Havanna u.

Bejelentkezés: +36-20-344-1742

vissza / ugrás a lap tetejére